Íriszanalízis

Írisz analízis

Az írisz elemzésének története igen régi és némi büszkeséggel vallhatjuk, hogy magyar eredetű. Az íriszanalízis tudomány és gyakorlat, egy nagyon áttekintő, részletes elemzés, mely feltárja a vizsgált személy egészségi állapotát. Információt nyújt azokról a szervekről, melyek genetikailag kicsit gyengébbek, és amelyekben megjelennek a jelen, vagy a későbbi életszakaszban bekövetkező egészségügyi problémák.
Tájékoztat arról is, hogy a szervezetben hol van túlzott aktivitás, irritáció, sérülés vagy esetleg degeneráció. Ily módon, ez az eljárás óriási előny a betegségek megelőzése szempontjából. Az írisz több százezer idegvégződésből áll, melyek kapcsolódnak a szervezet minden szövetével, valamint az idegrendszerrel. Az íriszanalízis beláthatatlan előnye a betegség megelőzés kapcsán, hogy jelzi a szervezet funkcionális egyensúlyának megbomlását. Holisztikus megközelítésű, megpróbálja elemezni a hiányosságokat a szervezet minden szövetében.
Aki elvégez egy analízist, az egyúttal tájékoztatja is a hozzáfordulót, aki így a széleskörű információ birtokában megalapozott döntéseket tud hozni. Ez a feltáró módszer információt ad a test szöveteiben zajló tendenciákról, melyek jóval a tünetek megjelenése előtt megjelennek.
Az íriszanalízis nem alkalmas arra, hogy megnevezzen egy konkrét betegséget. Az orvos diagnosztizálja és kezeli a betegséget, ő határozza meg, hogy milyen gyógyszerre, vagy pl. műtétre lehet szükség.

A tanfolyam célja: Ismeretterjesztő célú tanfolyam.

A tanfolyam felépítése: Elméleti alapismeretek után a hallgatók egymás íriszét viszgálva sajátíthatják el az íriszanalízis technikáit.

A tanfolyam helye: Center Press Kft.
1111 Budapest, Bartók Béla út 32. (Móricz Zsigmond körtér és a Gellért tér között félúton)

Oktatási engedély száma: 13-0308-07
Időtartama: 2 nap ( 1 hétvége), naponta 9 - 16h-ig.

Oktató: Dr. Szabó Katalin Természetgyógyász, Fülakupunktúrás addiktológus

2011-ben a következő tanfolyamok indulnak:

* 2012. Tavasz - (szombat, vasárnap)

Részvételi díj: 18.000,- Forint

Jegyzet ára: A részvételi díj tartalmazza

Előképzettség: A tanfolyam elvégzéséhez előképzettségre nincs szükség.

Kedvezmények: Azon természetgyógyász hallgatók,
- akik legalább 2 természetgyógyászati modult nálunk végeztek, 50% kedvezményben,
- akik 2011-ben természtgyógyász alapmodulokat (eü+tgy) nálunk végzik, 50% kedvezményben, részesülnek!
- akik 3 természetgyógyászati tanfolyamot végeztek nálunk 6.000,- Ft-ért ,
- akik 4 természetgyógyászati tanfolyamot végeztek nálunk 3.000,- Ft-ért,
- akik 5 vagy annál több természetgyógyászati tanfolyamon voltak, ingyenesen vehetnek részt a tanfolyamon.

Jelentkezés, helyfoglalás: Jelentkezési lap küldésével, és jelentkezési díj befizetésével. Jelentkezési lapját kitöltheti és elküldheti, ha a lap alján a jelentkezés feliratra kattint. Tanfolyami jelentkezéssel kapcsolatos bővebb felvilágosítást a "Jelentkezés a tanfolyamokra" menüpontban olvashat.
Jelentkezési díj a tanfolyamra: 9.000,- Ft (Ez az összeg a részvételi díjba beleszámít.) A részvételi díjból fennmaradó összeg a tanfolyam első napján, a tanítás megkezdése előtt fizetendő A jelentkezési díjat befizetheti:
1. személyesen, előre egyeztetett időpontban,

2. teljesítheti banki befizetéssel vagy átutalással
Bankszámla számunk:
Center Press Kft.
CIB Bank, 10700024-25990403-51100005 Megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni a jelentkezési lapon szereplő nevet és a tafolyam nevét.

3. elküldheti rózsaszín postai utalványon az alábbi névre és címre:
Center Press Kft.
1111 Budapest, Bartók Béla út 32. Megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni a jelentkezési lapon szereplő nevet és a tafolyam nevét.

Jelentkezési határidő: Amíg szabad hely van a tanfolyamra. (Minél hamarabb, annál biztosabb!)
Tanúsítvány: A tanfolyam elvégzésének igazolásaként tanúsítványt kapnak a hallgatók.
A tanfolyamra hozni kell: tollat és füzetet a jegyzeteléshez, valamint kézi nagyítót és zseblámpát a gyakorlathoz.

Vidékieknek korlátozott számban 2.000,- Ft / fő / éj áron szálláslehetőség a tanfolyam helyszínén!
Szállásigényét a jelentkezési lap kitöltésekor tudja jelezni.

További információk: Kató Henriett
Telefon: 06 / 20 / 9777 – 661
Munkanapokon: 9-18h-ig.

Az alábbi linkre kattintva kitöltheti és elküldheti jelentkezési lapját.
A jelentkezési lap megérkezését követően felvesszük Önnel a kapcsolatot telefonon!

Jelentkezés